Fejezet : Egy

Nagyon szeretünk Titeket! Majd jövünk!-ez volt az utolsó mondat szeretett szüleim szájából halottam. Avan a bátyám pont kerülte Őket. Aileen a húgom aki 2 és fél hónapos semmit nem fogott fel ebből az egészből. Sajnálom, hogy szülők nélkül kell felnőnie , de megteszek minden tőlem telhetőt, csakazért is, hogy tiszta legyen a lelkiismeretem , valamint a szüleimnek is megmutathassam, hogy nem csak magamnak való vagyok.
Avan a bátyám 24 éves most végzett az egyik főiskolán mint sportmenedzser, én pedig 22 éves vagyok és a Londoni egyetem egészségtudományi szakán tanulok, mint gyógytornász.
A szüleink spanyolok, de Angliában sz esős Londonban éltünk. Apa sportoló volt anya pedig orvos. A nagyszüleim akiket ismerünk és tudunk a létezésükről azok apa nagyszülei akik Spanyolországban Fuenlabrada-ban laknak.
Most, én is odaköltözöm, mert nem tudnék ebbe a házba maradni. A bátyámnak most indul be a karrierje, nekem még tanulnom kell, de azt meg tudom tenni a Madridi egyetemen is . Persze csak akkor ha átvesznek.
De miért is nem vennének át? Kitűnő tanuló vagyok eddig még soha nem hiányoztam 1 napot sem . A tanárok egyik kedvence vagyok, mert minden egyes órára úgy megyek be, hogy fel vagyok készülve az aznapi anyagból.  De már több mint 1 hete be se tettem a lábamat, csak a dékánnal közöltem azt a tényt,hogy a szüleim meghaltak egy súlyos autóbalesetben, emiatt előreláthatólag egy darabig nem megyek iskolába. Az öreg megértett, részvétet nyílvánított, majd leraktam a kagylót. ilyen és ehhez hasonló dolgok járnak pici buksimban , miközben pakolom össze a holmijainkat.
-Hiányoztok! Miért pont nektek kellett elmennetek? Tudjátok milyen rossz nélkületek? Miért nem én?Hisz ' mindig egy magának való akaratos, makacs ember voltam aki ment az esze után soha senkire nem hallgatott , mert nekem csak az volt jó, ami szerintem jó volt.
-Kicsim ezzel, most nem mész sokra. Gondolj csak bele, apád biztosan beleőrült volna a tudatba, hogy az elsőszülött lánya akit imád(ott) már nem színesítené makacsságával a napjait. -mondta a nagypapám José.
-De akkor is! -makacskodtam, és folytattam a pakolást. A papa odajött hozzám átölelte a vállamat és belesúgott a fülembe.-Mostmár fentről figyelnek és vigyáznak ránk. Ti mindig az Ő kicsi kincseik lesztek. Nagyon szerettek Titeket, hiszen éltetek éltek. Avanra mindig is büszke volt, mert ugye az Ő életében a sport mindig is szerepet kapott, de te inkább az e.ü-ben voltál jobb. De a makacsságot tőle örökölted, valamint a sport iránti szereteted. De még a kinézeted nagyrészét is tőle örökölted!-amint befejezte elkezdtek potyogni a könnyeim.-Nagyon hiányoznak! És félek!
-Mitől?
-Attól, hogy Aileen-t nem fogom tudni felnevelni rendesen. Nem tudom neki megadni azt a szeretettet, amit Mi kaptunk Avannal Tőlük.
-Kicsim , azért vagyunk mi, hogy amíg Te tanulsz addig mi vigyázunk rá. És tanulmányaid befejeztével addigra már Aileen is eléri azt a kort, hogy óvodába mehessen, szóval amíg Ő oviban van addig Te dolgozhatsz, de Nálunk is lakhattok, hiszen tudod, hogy Yolanda nagyival bármikor szívesen várunk Titeket.
-Köszönöm. Ez nagyon jól esett. -mondtam és hosszasan megöleltem.-Lehetne egy kérésem?
-Mondjad csak kicsim.
-Odaköltözhetnék hozzátok? Így az albérletet megspórolhatnám. Hiszen az ösztöndíjam megmarad még akkor is ha átmegyek a madridi egyetemre.
-Ez természetes, meg is sértődne a nagyi, ha nem költöznétek hozzánk.
-Köszönöm papa! Szeretlek!
-Tudom Picúr, tudom.-mondta és egy puszit nyomott a fejem tetejére, és kiment a szobából. A könnyeim újra patakokban folytak.